00 - prológus

Sziasztok!
Tudom, azt ígértem májusban nyílik, de végül nem bírtam ki. Eléggé vegyes érzelmekkel nyitom meg ezt a blogot, ami az "Elátkozva" címet kapta. A csodás fejlécért köszönet Vivian J. Walkernek, csodás munkát végzett! :) Nem is igazán szeretnék beszélni, nem fogom a bejegyzések elé odaírni, hogy komizzatok!!!!!, mert ez nem én vagyok:D Aki ír, akinek tetszik, én ezt a történetet imádom írni, és nem a kommentek száma fog megakadályozni az írásában.
A prológust ketten is elolvasták, mind a ketten pozitívan vélekedtek, a hibákat, amiket találtak benne, kijavítottam, szóóval remélem, tetszeni fog, meg úgy az  egész történet.
Köszönöm a figyelmet, a részhez pedig jó olvasást!
Eleanor Blue x

_________________________________________________

_______________________

PROLÓGUS

1997. SZEPTEMBER.

Rámosolyogtam apára, aki egy apró puszit nyomott arcomra. Nem tudtam elhinni, hogy most el fog menni – nem hosszú időre, sőt, azt mondta, még este viszont fogom látni. Nem tudtam, hogy hova megy, de biztos vagyok benne, hogy anyával hosszú ideig veszekedtek arról, hogy elmenjen-e. Anya nem tudott vele mit kezdeni, így a konyhaszéken ülve, fagyos szemekkel nézte, ahogy apa egy hosszú puszit nyom az arcomra. Mintha abban a tekintetben, amivel anya ajándékozott meg, apró félelem lett volna. Nem értettem – apa olyan volt, mint a többi; próbált minket mindig védeni, ennek ellenére mégis sokszor hallottam, hogy veszekednek. Ezen veszekedések többsége egy hangos csattanással végződött, majd hallottam anya sírását. Amikor hallottam, hogy a szobám felé igyekszik, összehúztam magam a testemet fedő takaró alatt, és azt tettettem, hogy mélyen alszom. Anya bejött a szobámba, közben folyamatosan szipogott. Bebújt mellém a takaró alá, hátulról erős ölelésbe csomagolt. Rengetegszer elismételte, hogy mindent sajnál, és hogy szeret engem. Hittem neki. Úgy aludtam el, hogy a torkomban lévő gombóc folyamatosan nőtt, anya forró könnyeit hajamba engedte.

Ez volt pár évvel ezelőtt.

– Hiányozni fogsz, Zayn – súgta apa, az érzelem kimutatása nélkül. Mintha arra az apró puszira is valaki kényszerítette volna, mintha nem is ő érintette volna durva ajkait arcomnak.

– Akkor ne hagyj itt, és ne menj el – mosolyogtam, mintha a világ legnagyobb tervét szőttem volna meg. – Anyának is hiányozni fogsz. Meg nekem is.

Anya mellettem beleszívott cigijébe, miközben egy fájdalmas sóhaj hagyta el az ajkait. Fejemet felé fordítottam, hogy megtudjam okát bele nem egyezésének. Azt hittem, minden rendben van köztük. – Ne mondj olyat, ami nem igaz, Zayn – mondta lassan, közben kifújta a füstöt. Aprót köhögtem, ahogy elért hozzám, csípve az orromat.

Apa vicsorogva felém fordult, majd felállt térdelő helyzetéből, amibe azért kényszerült, hogy arca egy szintben legyen az enyémmel.

– Azt hiszem, itt az idő, hogy elinduljak. Madeleine, kikísérsz? – kérdezte vicsorogva apa, miközben anya felé fordult. Zavarodottan kapkodtam tekintetemet közöttük, éreztem a feszültséget a levegőben.

– Minden rendben..? – kérdeztem zavartan, az alsó ajkam kezdtem rágni.

– Minden rendben – bólintott anya, miközben felállt a székről, a cigijét elnyomta a hamutartóban. Szigorúan apára nézett, aki fogta az ajtóba helyezett csomagjait, és még egy utolsó apró mosolyt eresztve felém, nyitotta ki az ajtót.

– Mindjárt visszajövök –ölelt anya gyengéden magához, majd ő is kilépett apa után.

Az ajtóhoz sétáltam, hogy bezárjam; tekintetem megtalálta apát, amint éppen az autóba pakolt be bőröndöket. Zavarodottan ráncoltam szemöldököm – azt mondta, még ma hazajön, akkor miért kellenek bőröndök? És miért mondta, hogy hiányozni fogok neki?

Az ajtónak támaszkodtam, így szabadon nézhettem szüleimet, akik a garázsnál álltak. Tisztán hallottam, ahogy apa megkérte anyát, hogy álljon a kocsi elé, és zárja be utána a garázst. Anya dühösen bólintott, apa pedig az autóba szállt.

Elég volt egy pillantás, hogy mosolyogjak, és ne rájuk koncentráljak. Apa gyorsan reagált, kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségemet. Pisztolydurranást hallottam, nem is egyet; egymás után vagy 5 éles hang csapott fel, dörgő hangot hagyva maga után.

Gyorsan odakaptam a fejem, a hang irányába. Apa sietve gázt adott, majd elhúzott a helyszínről, az autó kerekei csikorogtak a betonon. Nem ő került figyelmem középpontjába. Úgy szedtem lábaimat anya felé, ahogy csak bírtam. Remegtem, mint a nyárfalevél, de tartottam magam.

Anya szemei nyitottak voltak, erei vörösre duzzadtak. Leguggoltam hozzá, könnycseppjeimet nem tudtam magamban tartani, erőfeszítés nélkül hullottak ki szemeimből, egyenesen anya kihűlt, halott testére.

Akkor esküdtem apám után örök bosszút.