04 - feszültség /part 1/

Drágák! Eléggé rövid résszel érkeztem, viszont kárpótlásként hamarosan érkezik ennek a résznek a második része, ami már kicsivel izgalmasabb lesz!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de rendeznem kellett mindent magam körül.:)

Jó olvasást ☺

NEGYEDIK FEJEZET - FESZÜLTSÉG /PART 1/

Constanze Wimbley

Csendben sétáltunk egymás mellett a kihalt parkban. Fejemben rengeteg kérdés fogalmazódott meg, de ezeket inkább magamban tartottam addig, amíg Zayn magától fel nem hozta a témát. Néha hangos sóhajaim törték meg a beállt csendet, Zayn azonban magába merengve lépkedett mellettem.

Első látásra is furcsa volt – arrogáns külsőt mutatott, már az első pillanatban. Ahogy beállított hozzánk a lakásba, láttam rajta az eltökéltséget, de ez – túlméretezett egóját kimutatva –elveszett benne.

– Constanze..én.. – dadogni kezdett, felpillantottam rá. Zavartan nézett körbe a parkban, szemöldökét ráncolta, ajkai vékony résnyire nyitva voltak. Szinte egyedül voltunk csak, azt a kocogót leszámítva, aki mindig a leghűvösebb időt találja meg az edzésre.

Lenyúltam a kezéhez, és gyengéden megszorítottam. Nem akartam kimutatni, de én is féltem – sőt, remegtem. Nicket olyan régóta ismerem, sohasem gondoltam volna róla, hogy bandatag. Azt hittem, mindent tudunk a másikról, azt hittem, a kapcsolatunk a bizalomra épül. De ez nem egy egyszerű kis füllentés volt a részéről. Gyakorlatilag elrejtette magában a másik életét. Talán szégyellte elmondani nekem?

– Zayn – szóltam gyengéden, és megálltam. Ő is így tette, velem szembe fordult, és barna szemeivel kémlelően engem nézett. – Nem tudom, félsz? Ha igen, ne tedd. Nem neked kell félned, neked nem eshet semmi bajod. Ha pedig igen, akkor meg tudod védeni magad – fűztem hozzá halványan mosolyogva. – De nekem van félnivalóm.  Gondolj csak bele, rengeteg éve ismerem, mellette nőttem fel, nem csak barátomként, testvéremként is szeretem.

– Nem akarok beleavatkozni az életetekbe – mondta halkan, és félrenézett. Nem mert a szemembe nézni, zavarban volt.

– Az életünkbe, ami egész eddig hazugság volt. –szóltam feszengve. A keze után nyúltam, mikor láttam, hogy megindul előre. – Zayn, kérlek. Te vagy az egyetlen, aki végre az igazat tudná elmondani nekem.

– Miért nem kéred meg őt? – felém fordult újra, barna szemeibe néztem, amik most tompábban csillogtak, arca enyhén piros volt a hűvös idő miatt. – Ez nem az én dolgom lenne. Ha ennyire bízna benned, elmondaná.

– És akkor most szerinted mit csináljak? – kérdeztem tanácstalanul, szorongatva bal kezét, nehogy sarkon forduljon, és itt hagyjon engem gondolataimmal. – Ő soha nem mondaná el, bárhogy kényszeríteném.

– Nem tudom, Constanze! Fogalmam sincs – kirántotta bal kezét fogásomból, és mindkét kezével hajába túrt. Ujjait néztem, amik fürgén szántották végig éjbarna haját. – De igazságtalanság lenne, ha én avatnálak bele mindenbe. Ez olyan, mintha becsapnám őt.

– Ó, tényleg? – hangosabban kiáltok fel, mint azt terveztem volna. – Mintha becsapnád őt? És akkor szerinted velem mégis mit tettek egészen idáig?

Ez a beszélgetés kezdett rossz irányba fordulni. Tényleg nem akartam kiabálni, főleg nem a parkban, ahol rengeteg ember nézhet minket. Úgy terveztem, hogy leülünk valahol, és nyugodtan megbeszélünk mindent, ami úgy 10 év alatt hiányzott. De ezek szerint már Zayn–ben sem bízhatok.

– Constanze, teljesen más a kettő! – szólt rám erőteljes hangon. Újra felém fordult, szemei sötétebbek lettek. – Gondolom abba bele sem gondoltál, hogy mind a ketten bandatagok vagyunk, sőt, én már vezető, és vannak bizonyos kötelezettségek. Ilyen például a titoktartás, tudod? – gúnyosan kiabált rám, indulatosan előre indult.

Pár pillanatig álltam ott egy helyben, majd akaratosan utána indultam.

– Mégis te ajánlkoztál, hogy elmondod. Akkor most mi történt? Akkor nem volt fontos a titoktartás? – újra megragadtam a bal karját, és felém rántottam. Meglepődtem, hogy mennyire képes vagyok irányítani egy férfit – aki nem mellesleg bandavezető. – Akkor inkább meg se szólaltál volna, tudod? Miért nem hagytál minket békén? Annyira fontos volt, hogy áthozd azt a rohadt fényképet, és felborzolj mindent? Miért volt ez neked jó?

– Apám miatt tettem! – feszülten kiabált fel, újra hajába markolt, és erősen meghúzta. Behunyta szemeit, hogy visszafojtsa idegességét, amit én hoztam ki belőle.

– Akkor vele akarok beszélni, ha ő tudja az igazat! – minden lehetőségbe kapaszkodtam, csak az lebegett a szemem előtt, hogy meg akartam tudni az igazságot.

Rám pillantott, vett néhány mélyebb lélegzetet, majd halkan suttogott. – Bazd meg!

Vettett rám egy utolsó pillantást, sarkon fordult, és elment.