03 - titkok

Sziasztok! Kissé rövidke fejezettel érkeztem, de elég sok minden történik benne. Vagyis, kinek mi a sok. Pár dolgot még megtudtok Zayn-ről, az életéről stb. 
Hát, remélem tetszeni fog.
Sok puszi, Eleanor x

_________________________________________

____________________

HARMADIK FEJEZET - TITKOK

– Hogyan kapott információkat rólam? – szegezte nekem a kérdést Nick, mikor elfoglaltuk helyünket az étkezőben. Constanze egész végig engem nézett, ami kezdett idegesíteni, de nem szóltam, úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Nick a fotelben ült, Constanze pedig a karfán, és átölelte Nick vállát.

– Ne ilyen gyorsan! – tettem le a poharamat az asztalra. Egy pillanatra felnéztem, tekintetem találkozott Constanze-val. Merészen rákacsintottam, mire ő kifejezéstelen arccal nézett vissza rám – ahogy egész eddig bámult. – Kezdjük azzal, hogy hogyan került kapcsolatba apám bandájával.

– Nicknek nincsenek ilyen kapcsolatai. – szólalt fel rekedt hangon Constanze. – Ő mindig itthon van, és ha nem, akkor is vele vagyok. Tudnám, ha benne lenne valamilyen bűnszövetkezetben.

– Az a fotó nem véletlenül került apám asztalára, kedves. – feleltem gúnyos hangon, ő pedig a szemét forgatta. – Nick. Mond magának valamit a Hector Malik név?

Nick maga elé bámult, ajkai résnyire nyitva voltak. Mintha gondolkozott volna – állapítottam meg magamban.

– Természetesen nem! – Constanze szólt hisztérikus hangon.

– Hector Malik? – nyekeregte Nick válaszul. Aprót bólintottam, ő pedig láthatóan nyelt egy nagyot. Elfehéredett arccal nézett Constanze felé, aki összeráncolt szemöldökkel nézte a fiút. Magamban vigyorogni tudtam volna, de túlságosan feszült voltam, hogy vigyorogjak. – I-igen, ismerős név.

– Honnan ismered? – Constanze szinte suttogott, testével Nick felé fordult.

A fiú az ajkába harapott, fájdalmasan nézve felém. Megvontam a vállam, késztetve a válaszra.

– Találkoztam vele…  Vagyis.. Egyik este, a-amikor az egyik kocsmából jöttem hazafele.

– De akkor én is veled voltam. – akadékoskodott Constanze, akin látni lehetett, hogy egyre inkább összezavarodott. – Láttam volna, ha bajba kerülsz.

– Csak te akkor éppen elmentél Kat-tel, mert mutatni akart valamit – válaszolta élesen Nick, tekintetét a lány felé fordította. Lejjebb süllyedtem székemben, úgy éreztem, egy gerlepár veszekedésébe csöppentem bele, akaratomon kívül. – Engem pedig egyedül hagytál.

Összeszedve minden lelki erőmet, szóltam bele a kibontakozó veszekedésbe. – És mi történt utána?

Nick ezúttal felém fordult, szemei veszélyesen tele voltak dühvel. – Odajött hozzám két srác. Belém böktek valamit. Én pedig túl részeg voltam ahhoz, hogy meg tudjam akadályozni.

A felismerés úgy csapott belém, mint valami villám; emlékszem, még évekkel ezelőtt az éjszaka közepén telefonáltak apámnak, hogy találtak egy új embert arra a posztra, amelyen azelőtti nap halt meg az ember. Izgatottan keltett fel, szemei csillogtak, miközben vezetett. Mikor odaértünk, a férfi, akit valahonnan behoztak, egy széken ült, a terem közepén. Apám azt tanácsolta, hogy ne nézzek oda, de megtettem – arcát látni sem lehetett a sebhelyektől, pólót viselt, így keze nagy részén pirosan virítottak a sérülések. Mindenki azt hitte, nem fogja túlélni.

De túlélte.

Ő volt az a srác.

Nick hangosabban folytatta. – Elcibáltak valahova, neked pedig kurvára nem tűnt fel, mert éppen azon voltál, hogy hogyan izgasd fel teljesen a pultos srácot!

– Másnap reggel telefonáltam a rendőrségnek, hogy eltűntél, Nick! – Constanze hangja remegő volt, valószínűleg a felgyülemlett dühtől. – Akkor mind a ketten részegek voltunk, nem tudtunk gondolkodni…

– Szeretném tudatni veletek, hogy én is itt vagyok! – kiabálásom túlszárnyalta a gerlepár veszekedését, zordan nézték egymás tekintetét, majd lassan fordultak felém. – Felőlem akár meg is ölhetitek egymást, ha elmentem innen. De most az ügyre kellene koncentrálnunk, kibaszottul nem akarom hallgatni, ahogy marjátok egymást. Nick, találkoztál is vele? Úgy értem, személyesen. 

Nick idegesen fújtatott Constanze felé. – Nem. Úgy, hogy ketten lettünk volna, találkoztam vele, csak hallottam, és tisztán emlékszem, hogy azt mondta az a két férfi, hogy Hector örülni fog.

Hiszen új tag került volna a bandába, persze, hogy örülni fog.

– Elvittek valahova, nem tudom, hová. Cibáltak, mintha egy bábu lettem volna. Ha lett volna annyi erőm, megpróbáltam volna tiltakozni, de hatástalanítottak… - arca hirtelen elfehéredett, ajkai résnyire szétnyíltak, de hang nem szökött ki rajtuk.

Nyelt egyet. – Ennyire emlékszem.

–Ennyi? Ennyire emlékszik? – kérdeztem zavartan. Azt hittem, órákig itt fogok ülni, és monoton élménybeszámolót fogok hallgatni a banda kínzásáról. Ehelyett pár mondattal lerendezte?

Halványan bólintott. – Igen.

Aprót bólintottam, jelezve, hogy megértettem.

– Akkor gondolom végeztünk is. – álltam fel a székből, Nick pedig csak bámult maga elé.

Éreztem magamon Constanze tekintetét, ahogy megfordultam, szinte lyukat égetett a hátamba.

– Megyek, kikísérem – hallottam édes hangját, a hátam mögül.

– Van itt egy cetli – susogta, kezembe egy papír fecnit nyomott. Keze remegett, ahogy nadrágjának hátsó zsebében kutatott. – Ezt Nick kabátzsebében találtam, pont az után, mikor elvitték a férfiak. Furcsa volt, hiszen kereste, miután észrevétlenül eltettem.

Szemügyre vettem az apró papírlapot.

A bandagyülekező helyei.

– Mondott valamit, hogy ez neki miért ilyen fontos? – kérdeztem aggódva, egyenesen a lány szemébe nézve.

Constanze megrázta a fejét. – Csak ingerült lett, mikor nem találta a kabátzsebében.

Újra a fecnire pillantottam, testemet aggodalom töltötte el. Ez a lap biztosan nem véletlenül került Nickhez, aki adta neki, megfontoltan adta. A gyülekező helyek pontosan stimmeltek, biztosan valamelyik tag lehet felelős azért, hogy ez Nick tulajdonába került.

– Zayn – szólt Constanze halkan. – Mik ezek a címek?

Az ajkába harapott félelmében. Láttam a szemében az aggódást Nickért, ami idegesített. Azt hitte, ő a megtestesült tökély, Constanze csak a jó oldalát nézte Nick életének. Biztosan nem lett informálva arról, hogy egy hazug bandatag a szerelme.

– E-ez, hosszú történet – feleltem zavartan, és a hátsó zsebembe mélyesztettem a papírdarabot. – Meg persze, nem nekem kellene elmondanom neked Nick történetét.

– Ha már ő nem teszi, te megtennéd? – félelemmel teli, csillogó szempár pillantott rám. – Értem?

– Nem akarok közbeav..

– Nem avatkozol közbe! – lelkesen suttogott. A hátam mögé nyúlt, hogy elérje kabátját. – Mindjárt jövök, Nick! – kiáltott a nappaliba, majd hátamnál fogva kitolt az ajtón.