Drágák! Eléggé rövid résszel érkeztem, viszont kárpótlásként hamarosan érkezik ennek a résznek a második része, ami már kicsivel izgalmasabb lesz!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de rendeznem kellett mindent magam körül.:)
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de rendeznem kellett mindent magam körül.:)
Jó olvasást ☺
NEGYEDIK FEJEZET - FESZÜLTSÉG /PART 1/
.jpg) |
| Constanze Wimbley |
Csendben sétáltunk egymás mellett a kihalt parkban. Fejemben
rengeteg kérdés fogalmazódott meg, de ezeket inkább magamban tartottam addig,
amíg Zayn magától fel nem hozta a témát. Néha hangos sóhajaim törték meg a
beállt csendet, Zayn azonban magába merengve lépkedett mellettem.
Első látásra is furcsa volt – arrogáns külsőt mutatott, már
az első pillanatban. Ahogy beállított hozzánk a lakásba, láttam rajta az
eltökéltséget, de ez – túlméretezett egóját kimutatva –elveszett benne.
– Constanze..én.. – dadogni kezdett, felpillantottam rá.
Zavartan nézett körbe a parkban, szemöldökét ráncolta, ajkai vékony résnyire
nyitva voltak. Szinte egyedül voltunk csak, azt a kocogót leszámítva, aki
mindig a leghűvösebb időt találja meg az edzésre.
Lenyúltam a kezéhez, és gyengéden megszorítottam. Nem
akartam kimutatni, de én is féltem – sőt, remegtem. Nicket olyan régóta
ismerem, sohasem gondoltam volna róla, hogy bandatag. Azt hittem, mindent
tudunk a másikról, azt hittem, a kapcsolatunk a bizalomra épül. De ez nem egy
egyszerű kis füllentés volt a részéről. Gyakorlatilag elrejtette magában a
másik életét. Talán szégyellte elmondani nekem?
– Zayn – szóltam gyengéden, és megálltam. Ő is így tette,
velem szembe fordult, és barna szemeivel kémlelően engem nézett. – Nem tudom,
félsz? Ha igen, ne tedd. Nem neked kell félned, neked nem eshet semmi bajod. Ha
pedig igen, akkor meg tudod védeni magad – fűztem hozzá halványan mosolyogva. –
De nekem van félnivalóm. Gondolj csak
bele, rengeteg éve ismerem, mellette nőttem fel, nem csak barátomként,
testvéremként is szeretem.
– Nem akarok beleavatkozni az életetekbe – mondta halkan, és
félrenézett. Nem mert a szemembe nézni, zavarban volt.
– Az életünkbe, ami egész eddig hazugság volt. –szóltam feszengve.
A keze után nyúltam, mikor láttam, hogy megindul előre. – Zayn, kérlek. Te vagy
az egyetlen, aki végre az igazat tudná elmondani nekem.
– Miért nem kéred meg őt? – felém fordult újra, barna szemeibe
néztem, amik most tompábban csillogtak, arca enyhén piros volt a hűvös idő
miatt. – Ez nem az én dolgom lenne. Ha ennyire bízna benned, elmondaná.
– És akkor most szerinted mit csináljak? – kérdeztem tanácstalanul,
szorongatva bal kezét, nehogy sarkon forduljon, és itt hagyjon engem
gondolataimmal. – Ő soha nem mondaná el, bárhogy kényszeríteném.
– Nem tudom, Constanze! Fogalmam sincs – kirántotta bal kezét
fogásomból, és mindkét kezével hajába túrt. Ujjait néztem, amik fürgén szántották
végig éjbarna haját. – De igazságtalanság lenne, ha én avatnálak bele mindenbe.
Ez olyan, mintha becsapnám őt.
– Ó, tényleg? – hangosabban kiáltok fel, mint azt terveztem
volna. – Mintha becsapnád őt? És
akkor szerinted velem mégis mit tettek egészen idáig?
Ez a beszélgetés kezdett rossz irányba fordulni. Tényleg nem
akartam kiabálni, főleg nem a parkban, ahol rengeteg ember nézhet minket. Úgy
terveztem, hogy leülünk valahol, és nyugodtan megbeszélünk mindent, ami úgy 10
év alatt hiányzott. De ezek szerint már Zayn–ben sem bízhatok.
– Constanze, teljesen más a kettő! – szólt rám erőteljes
hangon. Újra felém fordult, szemei sötétebbek lettek. – Gondolom abba bele sem
gondoltál, hogy mind a ketten bandatagok vagyunk, sőt, én már vezető, és vannak
bizonyos kötelezettségek. Ilyen például a titoktartás, tudod? – gúnyosan kiabált rám, indulatosan előre indult.
Pár pillanatig álltam ott egy helyben, majd akaratosan utána
indultam.
– Mégis te ajánlkoztál, hogy elmondod. Akkor most mi történt?
Akkor nem volt fontos a titoktartás? – újra megragadtam a bal karját, és felém
rántottam. Meglepődtem, hogy mennyire képes vagyok irányítani egy férfit – aki nem
mellesleg bandavezető. – Akkor inkább meg se szólaltál volna, tudod? Miért nem
hagytál minket békén? Annyira fontos volt, hogy áthozd azt a rohadt fényképet,
és felborzolj mindent? Miért volt ez neked jó?
– Apám miatt tettem! – feszülten kiabált fel, újra hajába
markolt, és erősen meghúzta. Behunyta szemeit, hogy visszafojtsa idegességét,
amit én hoztam ki belőle.
– Akkor vele akarok beszélni, ha ő tudja az igazat! – minden lehetőségbe
kapaszkodtam, csak az lebegett a szemem előtt, hogy meg akartam tudni az
igazságot.
Rám pillantott, vett néhány mélyebb lélegzetet, majd halkan
suttogott. – Bazd meg!
Vettett rám egy utolsó pillantást, sarkon fordult, és elment.